16 éve hunyt el Wass Albert



16 éve, hogy nincs köztünk Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert erdélyi magyar író és költő. A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak. A család 1744-ben Mária Teréziától kapott grófi címet.
Tanulmányait Kolozsvárott, Debrecenben, majd a németországi Hohenheimben és Párizsban, a Sorbonne-on végezte. 1932-ben visszatért Erdélybe, hogy irányítsa a családi gazdaságot. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt emigrációban. A román Néptörvényszék 1946 tavaszán Wass Albertet távollétében koholt vádak alapján halálra ítélte háborús bűnökért és gyilkosságért. Műveit Romániában betiltották.

Wass Albert mellszobra Budakeszin
Az emigráció alatt írta leghíresebb műveit, emellett egyetemi oktatóként tevékenykedett, valamint tagja volt több - a kisebbségben élő magyarok által, vagy a magyarokért létrehozott - szervezetnek is. Erdélyért és a székely nép sorsának jobbításáért folytatott küzdelme egész életét végigkísérte. Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi (az egykori Kemény) kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége halála után az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. Ő a magyar irodalom ellentmondásos figurája: a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást sem venne róla, miközben a nemzeti érzelmű olvasók a legnagyobbak között emlegetik.
A hivatalos szemléltet csak lassan változik. A nemzeti oldalnak annyit sikerült elérnie, hogy Wass Albert végre bekerült a fiataloknak tanított nemzeti alaptantervbe.

Őszinte szívvel ajánljuk Koltay Gábor filmjét, az Adjátok vissza a hegyeimet, amely bemutatja Wass Albert kimagasló személyiségének életútját, megtudhatjuk milyen is egy jellegzetes trianoni sors.


/Honszerelem blog/